• Kiegészítő szolgáltatások
  • Álláshirdetések
  • Médiaajánlat
  • RSS
  • Kapcsolat

Vezető hír

  • Az adóhatóság idén nem vizsgálja a piackutató cégeket

    Nagyot fújhatnak a reklám, piackutatás területén tevékenykedő vállalkozások. Ezeket a tavalyi irányelvben még azon tevékenységek közé sorolta az adóhatóság, amelyekre a következő évek adóellenőrzései során komolyabb figyelem hárul. A másik három, szintén itt megemlített tevékenység - vendéglátás, munkaerőpiaci szolgáltatás, egyéb személyi szolgáltatás - mind előkelő helyet kapott az idei ellenőrzési irányelvben, a piackutatás végül nem. Ez persze nem jelenti azt, hogy ebben az évben nem kell tartaniuk a revizoroktól, de ők most kikerültek a fókuszból. (2012-02-22)

  • Az iskolák 82 százalékában van mobil interaktív tábla

    Közel 100 iskola vett részt abban az online interaktív tábla felmérésben, amelynek legfőbb célja az volt, hogy képet adjon a mobil interaktív eszközök ismertségéről, azok elterjedtségéről. Az eredményekből kiderül, hogy a pedagógusok közel fele nem ismeri ezeket az eszközöket és megoldásokat, bár nagy lenne az igény a mobil(izálható) interaktív tábla megoldások iránt. Az interaktív táblák jelenléte meghatározó az iskolákban. A válaszadó intézmények 82%-ban van egy vagy több interaktív tábla, ahol meg nincs, ott tervezik a beszerzését. Egy-két iskola mondta csak, hogy nincs, és nem is tervezik a beszerzést. A pedagógusok legjobban a jó táblaszoftvert, az interaktív táblák gyors reakcióidejét és a könnyű tollhasználatot értékelik. (2012-02-17)

  • Globális kutatás az Y generációról

    Az Y generáció a fogyasztói társadalom alakítója és húzórétege, akik tökéletesen eligazodva a legújabb trendek között, a legpergőbb ritmusban élik az életüket. „Ezredfordulós" generációnak is nevezik őket. Jellemzőik, hogy mivel a számítógépekkel együtt nőttek fel, szinte mind a „technológia őrültjei". A modern technikák és a számítógép nélkül el sem tudják az életüket képzelni. Ezzel együtt azonban igen gyakorlatiasak és már kisiskolás korukban tudnak számítógépezni és mobiltelefont használni.

    A legfrissebb globális kutatás eredménye a fiatalságról kulcsot adhat hozzájuk, feltárva világlátásukat, munkához és brandekhez való viszonyulásukat. (2012-02-16)

  • Utálják az emberek a Google személyes találatait

    Nem fogadta kedvezően az átlagfelhasználó a Google perszonalizált keresési találatainak bevezetését, ráadásul a jelek szerint később sem érzik az emberek pozitívnak a funkciót - derül ki egy amerikai kutatásból.

    Az AYTM Market Research egy 400 fős mintán végzett kutatása szerint az internetfelhasználók kifejezetten nem szeretik, hogy az eddig személytelennek hitt találati oldalon megjelennek a barátok, ismerősök tartalmai és preferenciái. Ugyan a Google eddig is a személyes profil alapján állította sorrendbe a találatokat, tehát a lista már jó ideje személyes, de a felhasználók eddig ezzel nem szembesültek. (2012-02-16)

  • Hamis a pirula

    A lakosság két százaléka több alkalommal is vásárolt már hamisított gyógyszert. Leggyakrabban piacokon és internetes levélszemétként terjedő hirdetésekből. Az így vett szer olcsóbb, és nem kell a receptért sorban állni - viszont rendkívül veszélyes.

    A leggyakrabban vásárolt hamis szerek egyébként a potenciafokozók, nyilván összefügg ezzel, hogy a férfiak gyakrabban rendelnek maguknak a neten pirulákat, mert kínosnak tartják, hogy orvoshoz forduljanak ezzel a problémájukkal. A tipikus hamis gyógyszert vásárló ezért városi, középiskolai végzettségű, 30 esztendősnél fiatalabb férfi - derült ki egy felmérésből. (2012-02-16)

  • McKinsey kutatás: Az internet növeli a gazdaság teljesítményét

    Az internet világszerte 1.227 milliárd dollár értékű gazdasági teljesítményt hozott létre 2010-ben a McKinsey and Co. kutatása szerint, ezen belül Magyarországon 5,1 milliárd dollárnyit.

    A Vietnámra, Mexikóra, Argentínára, Malajziára, Törökországra, Tajvanra, Marokkóra, Nigériára és Magyarországra kiterjedő vizsgálat szerint ebben a kilenc országban az internet 66 milliárd dollárral járul hozzá a gazdasági teljesítményhez. Az országok kiválasztását az indokolja, hogy a vizsgálat idején ezekben állt egymáshoz a legközelebb például a jövedelmek növekedése, a GDP nagysága és változása, s annak a lehetősége, hogy 2020-ra elérik a fejlett országok szintjét. (2012-02-16)

  • Nőtt a korrupció az EU-ban

    Az Eurobarométer-felmérés szerint a korrupció továbbra is jelentős probléma az EU országaiban. A lakosság majdnem háromnegyede (Magyarországon 96 százaléka) véli úgy, hogy a korrupció továbbra is jelentős probléma, és valamennyi kormányzati szinten jelen van.

    A felmérés során megkérdezettek nyolc százaléka nyilatkozott úgy, hogy az elmúlt év során kenőpénz fizetésére kérték őket vagy azt várták el tőlük, 47 százalék szerint pedig országában megemelkedett a korrupció az elmúlt három évben. A magyar válaszadók közül minden ötödik jelezte, hogy az előző 12 hónapban kapcsolatba került kenőpénzzel, 51 százalék vélte úgy, hogy az elmúlt három évben nagyobb teret nyert a korrupció. (2012-02-16)

  • PwC felmérés: Meglepő különbségek a felsővezetői bérekben

    Nagy különbségek vannak a hazai cégek felső vezetőinek bérezésében, még akkor is, ha hasonló pozícióban dolgoznak - derül ki a PricewaterhouseCoopers (PwC) januárban lezárt Felsővezetői Javadalmazási Felmérése vizsgálatából. A felmérés eredménye bizonyítja, hogy Magyarországon nem beszélhetünk egységes felsővezetői javadalmazási metódusokról.

    A Felsővezetői Javadalmazási Felmérés eredményei egyértelműen mutatják, hogy az elemzett vállalatok esetében a felsővezetői bérek, a béren kívüli juttatások és a kompenzációs csomagok szintjén is jelentős eltérések tapasztalhatóak, melyek részben a vállalatok tulajdonosi hátterétől, méretétől, valamint ágazati hovatartozásától függnek. (2012-02-16)

Archívum

Ajánló (x)

 

Az online kutatások szakértője és az oldal támogatója az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft.

2012-02-21 21:30nrc - A magyar internetezők leggyakrabban videót néznek a hálózaton, 2011. december
2012-02-21 21:00DE - Az idősebbek is felfedezik a közösségi hálózatokat Németországban, 2012. január
2012-02-20 21:30gemius - A második legtöbb online látogató már Oroszországból érkezik, 2012. február
2012-02-19 20:30DE - Online értékesített a polgárok 19 százaléka Németországban, 2011. december
2012-02-18 13:382012 - Általános bizalomvesztés?
2012-02-15 05:00Kutatás 2012 konferencia
2012-02-14 20:30DE - Online utazótárs-közösségben 2 millióan vesznek részt Németországban, 2011. december
2012-02-14 06:30Ipsos - Fiatalok 3 százaléka dolgozott már külföldön, 2012. február
2012-02-12 21:00EN - Facebook egyedi látogatók száma 160 millió, 2012. január
2012-02-12 20:30DE - Közösségihálózat-választási szempontok Németországban, 2011. december
2012-02-09 20:30DE - Naponta 50 perc online videózás Németországban, 2011. december
2012-02-09 20:00Kutatás 2012 konferencia
2012-02-07 21:00DE - Vállalatok internetfüggősége Németországban, 2011. november
2012-02-06 21:00DE - Közösségi oldalakon információszerzés Németországban, 2011. november
2012-02-05 22:38Milyen célcsoportot kutathatunk online?
2012-02-05 21:30Szinapszis - Orvosok 53 százaléka nyitott az orvoslátogatói hordozható számítógépes prezentációkra, 2012. január
2012-02-05 21:00DE - Idősek és a mobiltelefon Németországban, 2011. november
2012-02-02 21:30Szinapszis - Orvosok naponta 50 percet interneteznek, 2012. január
2012-02-02 21:00DE - Tévézés és internetezés párhuzamosan Németországban, 2011. november
2012-02-02 10:32Befagyott a karácsonyi kisvállalati forgalom
2012-02-01 21:00DE - Közösségi hálózatok Németországban, 2011. november
2012-02-01 20:00KutatóCentrum - E-Mail User Report 2012
2012-01-31 21:30EN - Kik a Facebook tulajdonosai?, 2012. január (infografika)
2012-01-31 20:00KutatóCentrum - Free-Mail User Report 2012
2012-01-30 21:00DE - Egokeresés az Interneten Németországban, 2011. november
2012-01-30 12:21A fiatalok döntő többsége még nem dolgozott külföldön, de egyharmaduk szeretne....
2012-01-29 21:30nrc - 4./4. A megszokás miatt nem-netbankol az elutasítók 52 százaléka, 2012. január
2012-01-29 21:00DE - Online állásbörzék Németországban, 2011. november
2012-01-29 19:11Le a nyúl üregébe
2012-01-26 21:30nrc - 3./4. Otthonról netbankol több mint 85 százalék, 2012. január
2012-01-26 21:00DE - Internetképes okostévék Németországban, 2011. november
2012-01-25 21:30nrc - 2./4. Az online bankolás legnagyobb előnye a 24 órás elérhetőség, 2012. január
2012-01-25 21:00DE - A demokrácia és az Internet Németországban, 2011. november
2012-01-24 21:30nrc - 1./4. Netbankot használ 1,8 millió fő, 2012. január
2012-01-24 21:00DE - Belépőjegyek vásárlása az Interneten Németországban, 2011. november
2012-01-23 13:14Az Ipsos nemzetközi kutatása szerint minden ötödik alkalmazott (17%) távmunkában...
2012-01-19 21:30Digitális nemzedék konferencia, 2012. február 11.
2012-01-19 21:00DE - Facebookon az online időtöltés 16 százaléka Németországban, 2011. október
2012-01-18 21:00DE - Pénzügyeit az internetezők 53 százéka intézi online Németországban, 2011. október
2012-01-18 13:52A Médianéző kormányzati közvélemény-kutatásokat is végez
2012-01-18 05:20Új funkciók, új források a Piackutatás Hírek oldalon
2012-01-17 09:15KutatóCentrum - Az influenza 68 százaléknál anyagi kiadást jelent, 2012. január
2012-01-17 06:57http://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=278971818824735&id=166116456732980
2012-01-17 06:47Mennyibe kerül az influenza?
2012-01-16 21:00DE - A cégek 52 százaléka online informálódik az álláskeresőkről Németországban, 2011. október
2012-01-16 19:33A netezők a villányi, egri és tokaji borokat kedvelik leginkább
2012-01-16 08:29Netbankok – A pénzügyintézés jövője (?)
2012-01-15 21:30GKIeNet - E-kereskedelmi trendek 2011-ben
2012-01-15 21:00DE - Web 2.0 munkatárs a cégek 10 százalékánál Németországban, 2011. október
2012-01-13 08:40http://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=232818346793364&id=166116456732980
2012-01-13 08:36Ugyan kevesen vannak, de talán éppen ezért egészen aktívak: 50 év felettiek az interneten
2012-01-12 21:30Ithaka - 5. Az ötven felüliek 69 százalékának teljesen nyilvános a profilja, 2011. december
2012-01-12 14:26NRC: Netbank kutatás
2012-01-12 05:13A piackutatás 2012-ben: új módszerek, erősebb struktúrák, kevesebb PowerPoint
2012-01-10 21:00EN - Kik használják a táblagépeket Amerikában? (infografika)
2012-01-10 21:00DE - Élelmiszert 6 millióan rendeltek online Németországban, 2011. október
2012-01-10 05:00OPDV 2011: lezárult az első forduló
2012-01-08 21:30Ithaka - 1. Az ötven év felettiek 20 százaléka internetezik, 2011. december
2012-01-05 21:30Ipsos - 3. Origo vs. Index és Facebook vs. Iwiw, 2011. december
2012-01-05 21:00DE - Online szakmai képzésen a netezők 54 százaléka vett részt Németországban, 2011. szeptember
2012-01-05 05:03Best of 2011
2012-01-03 21:00EN - Mit tudunk a csengőhangok piacáról? (infografika)
2012-01-03 21:00DE - Naponta 2 óra az Interneten Németországban, 2011. szeptember
2012-01-03 13:01Mennyibe kerül az influenza?
2012-01-02 21:30Ithaka - Az 50 év feletti netezők újmédia- és internethasználati szokásai, 2011. december
2012-01-02 21:00DE - Átlagban 17 alkalmazás a mobiltelefonokban Németországban, 2011. szeptember
2012-01-01 23:23Részeg netezők
2012-01-01 21:00DE - Közösségi hálózat tag az internetezők 76 százaléka Németországban, 2011. augusztus
2011-12-30 05:02Kirándulás a mémek világában (mémek terjedése, memetikus márkák létrehozása)
2011-12-28 13:02Még a Télapó is online vásárol... :) Néhány szakértő szerint 2011 az online kere...
2011-12-22 21:00DE - Egészségügyi információkat 28 millióan keresnek online Németországban, 2011. augusztus
2011-12-22 16:49Jakab Áron (PMSZ): Nagyok a hullámok, de tartjuk az irányt
2011-12-22 15:26Ithaka: Generációs hidak és szakadékok
2011-12-21 21:00DE - A tanárok 86 százalékának van notebookja Németországban, 2011. augusztus
2011-12-21 06:40Hogyan győződhetünk meg az online panelek minőségéről?
2011-12-21 06:30KutatóCentrum - A karácsony a családról szól a férfiak 76 százalékánál, 2011. december
2011-12-20 13:01Félünk az influenzától, mégsem oltatunk
2011-12-20 06:40A régi, az új, a kölcsönvett és a hibás piackutatás
2011-12-19 09:48KATTINTS, HA BÍRSZ - A Gemius közzétette a 2011 első féléves benchmark adatokat...
2011-12-19 06:40Tematikus ajánló – Innováció
2011-12-18 21:30Gemius - Kattints, ha bírsz. AdMonitor jelentés, 2011. december
2011-12-18 21:00DE - Online biztosítást 2 millióan kötöttek Németországban, 2011. augusztus
2011-12-17 17:39PPT online videokonferencia
2011-12-16 06:43Gamification: csak játékos legyen!
2011-12-15 21:00DE - A mobilosok 10 százaléka internetezik készülékén Németországban, 2011. augusztus
2011-12-15 14:46Nem használják az internetet a KKV-k
2011-12-15 08:40Feltörekvőben az online videóhirdetés
2011-12-14 21:30EU - Hivatalos papírokat online minden negyedik magyar internetező küld, 2010
2011-12-14 21:30nrc - 2. Okostelefonon a böngészés a jellemző online tevékenység, 2011. október
2011-12-14 21:00DE - Az alkalmazottak fele használja munkaidő alatt magáncélokra az Internetet Németországban, 2011. augusztus
2011-12-13 21:30EU - Hivatalos ügyeket online minden második magyar internetező intéz, 2010
2011-12-13 09:00http://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=305516849481818&id=166116456732980
2011-12-13 08:59http://www.facebook.com/notes/gemius-hu/az-id%C5%91sebbek-sz%C3%ADvesen-n%C3%A9znek-tv-s-tartalmakat-az-interneten/259027220824360
2011-12-13 08:59Megjelent a Digitális Közönségmérési Tender – 2012. január 30-ig várják a pályázatokat
2011-12-12 21:30BDO - A rangosabb vidéki szállodák szobáinak harmadát már online értékesítik, 2011. november
2011-12-12 21:30EU - Képzési információkat online csak minden harmadik magyar internetező keres, 2010
2011-12-11 21:30EN - A közösségi média forradalma számokban, 2011. június (videografika)
2011-12-11 21:30EU - Online csak minden huszadik magyar internetező tanul, 2010
2011-12-11 21:00IBM - Marketingesek megpróbáltatásai a digitális korban, 2011. október
2011-12-11 07:55http://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=150221481752441&id=166116456732980
2011-12-09 06:35Lemorzsolódó paneltagok, sikertelen panelek
2011-12-08 21:30EU - Állást online minden második magyar internetező keres, 2010
2011-12-08 19:00KutatóCentrum - Tablet Report 2011 (tanulmány)
2011-12-08 11:00Kérdezzünk online! De hogyan?
2011-12-07 21:30EU - Egészségről információkat háromból két magyar internetező keres, 2010
2011-12-06 21:30KutatóCentrum - Az internetezők 53 százaléka használ laptopot, 2011. november
2011-12-06 21:30EU - Saját tartalmat minden második magyar internetező feltölt, 2010
2011-12-06 05:30Nestlé Hungária Kft: A nőknek a társaság, a férfiaknak az íz a fontos, 2011. november
2011-12-06 04:20Az 5 legjobb és az 5 legrosszabb dolog a piackutatásban
2011-12-05 21:30EU - Csak minden harmadik magyar internetező online bankol, 2010
2011-12-04 21:30EU - Csak minden második internetező szórakozik online, 2010
2011-12-01 22:10Számos előnyének ellenére, az online kutatási módszereknek is vannak buktatói, a...
2011-12-01 21:30EU - Ha interneteznek, akkor termékinformációkat is keresnek, 2010
2011-12-01 21:30EN - 34. Megváltoztatta egy termék online megvásárlását az okostelefonon kapott információ, 2011. november
2011-12-01 18:12Kérdezzünk online! De hogyan?
2011-11-30 05:12Energiatakarékos insight
2011-11-28 14:18Bacher János (GfK Hungária) is a Piackutatás blogot olvassa...
2011-11-28 12:08probesz: Saját prezim megy éppen: mi hat elsősorban az online kutatás elterjedésére Kelet-Európában? Ár, penetráció... http://t.co/GxgBKa93 #ppt11
2011-11-27 21:30EU - Ha interneteznek, híreket nem mindig olvasnak, 2010
2011-11-24 09:17Hétfőn rendezik meg a piackutatásról szóló online videokonferenciát
2011-11-23 21:30NGYSZ - Norton Online Family Report, 2010
2011-11-21 21:30KSH - 9. Cégek 57 százalékának van honlapja, 2011. október
2011-11-21 21:00DE - Közösségi hálózaton a 30 év alattiak 50 százaléka naponta legalább egy órát tölt Németországban, 2011. július
2011-11-21 14:172012 vajon a világ végét jelenti? Na neeeeem! Sokkal inkább az online videó ural...
2011-11-21 05:30Tematikus ajánló – Eye tracking
2011-11-20 20:00IV. Oktatás-informatikai Konferencia, 2012. február 3-4.
2011-11-18 05:43Bizalmi válság?
2011-11-16 20:00DE - Egyre több alkalmazott érhető el munkaidőn kívül mobilon vagy online Németországban, 2011. július
2011-11-16 08:56probesz: Kitettem Slideshare-re az online kutatásmódszertan foglalkozó órám újabb részét (social média elemzés a középpontban): http://t.co/zHQxHoIb
2011-11-16 05:33Hallgasd meg az ötletem: adjuk a kutatási jelentést a válaszadók kezébe!
2011-11-15 06:30Szinapszis - A dohányzók 82 százaléka egyetért a dohányzás korlátozásával, 2011. november
2011-11-14 20:00DE - Pénzt takarított meg 55 százalék az Interneten Németországban, 2011. július
2011-11-11 10:16Online felmérés: Egy ezressel több jut az idén karácsonyra
2011-11-09 05:00Tematikus ajánló – Fókuszcsoport (2.)
2011-11-08 21:00DE - Mobiltelefonon zenét 25 százalék hallgat Németországban, 2011. június
2011-11-07 21:00DE - Adatait csak 40 százalék gondolja biztonságban az Interneten Németországban, 2011. június
2011-11-06 21:00DE - Az ismert rádió- és tévécsatornák honlapjai a legkedveltebb online hírforrások Németországban, 2011. június
2011-11-03 22:00DE - Online már eladott terméket vagy szolgáltatást 19 százalék Németországban, 2011. június
2011-11-02 22:00PPT - Piackutatás online konferencia 2011. november 10.
2011-11-01 22:30GfK - Biztosítást 25 százaléknál a biztosító honlapján köti, 2011. október
2011-11-01 22:00DE - Naponta 140 perc az Interneten Németországban, 2011. június
2011-10-30 22:00DE - Számítógépes vagy videójátékokat az internetezők 20 százaléka vásárolt online, 2011. június
2011-10-28 04:25Avatar analitika – piackutatás a virtuális valóságban
2011-10-26 21:30Ipsos - Az orvosok és gyógyszerészek 25 százaléka rendelkezik okostelefonnal, 2011. október
2011-10-26 20:00KutatóCentrum - Smartphone Report 2011 (tanulmány)
2011-10-26 05:07Gamification: a piackutatás jövője a játékok szemszögéből
2011-10-25 21:30CE - 3. Összefoglaló - Magyar internetezők online-eszköz-használata versus EU 27, 2010
2011-10-25 17:37Marketingkutatói innovációk: tanácsadás, kütyük, célcsoporthoz igazított módszerek
2011-10-24 21:30CE - 2. Összefoglaló - Magyarok online eszközök használata versus EU 27, 2010
2011-10-24 20:00DE - Filmeket online 25 százalék vásárolt Németországban, 2011. május


© Minden jog fenntartva!